8. fejezet ~ Elena

Két nap telt el azóta, hogy tudjuk, Klaus itt van és a rituáléra készül. Ez a két nap olyan gyorsan telt, mintha egy filmben lennénk, annyira gyorsan történtek a dolgok. Jenna megtudta, hogy vámpírok léteznek, ahogy azt is, hogy ki Klaus, és hogy jelenleg Ric testében van.
Kicsit furcsa tudni, hogy az igazi anyám, Isobel meghalt. Még csak nem is ismertem. Éppen olyannak láttam őt, mint Katherinet. Miért kell, hogy gonosz vámpír őseim legyenek?
A Salvatore panzióban várunk Elijahra és Gillre Jenna, Damon és Stefan társaságában. Damon és Stefan is dühösek, amiért hagytam, hogy Gill felélessze az ősit. De mit tehetnék? Nem hagyhatom, hogy Bonnie vagy bárki más meghaljon miattam. Sajnálom, hogy ezt Damonék nem értik meg. Hirtelen kopogtatásra lettünk figyelmesek. Az ajtóhoz léptünk Stefannal, és kinyitottam azt. Mielőtt behívtam volna Elijaht, vele is megígértettem, amit korábban Gillel.

Most, hogy Elijah tisztázta, mikor is lesz rám szüksége Klausnak, kissé eluralkodott rajtam a félelem, de van nála egy szer, amit ha megiszok, visszatérek élő emberként a rituálé után. Őszintén remélem, hogy az elixír működni fog, de ha nem is: inkább én, mint a szeretteim!
Klaus valóságos pszichopata lehet, ahhoz ért, hogy a frászt hozza az emberre. Először Alarick testében, meg a kicsit sem vicces üzenetei, most pedig elengedte Ricet, hogy azt üzenje: "készülj-kislány-este-együtt-vacsizunk"!
A nappaliban álldogálltunk, most, hogy megbizonyosodtunk arról, hogy Ric az, és nem Klaus. Alarick próbál emlékezni az elmúlt napok eseményeire. 

- Szóval, nem emlékszel semmire abból, ami történt? -kérdezte Stefan a történelemtanártól.  

- Nem. -felelte- Olyan mintha elájultam volna és három nappal később ébredtem volna. Katherine ott volt.
- Meg van igézve. -magyarázta Stefan- Damon vitt neki egy kis verbénát, de nem mehet el, amíg Klaus azt nem mondja neki. 

- Hol van Damon? -jutott eszembe az idősebbik Salvatore. 

- Láttam felmenni az emeletre.- adta meg a választ Jenna nénikém,és azzal felfelé indultam.
Végig masíroztam a hosszú folyosón, mígnem elértem Damon szobájához, és beléptem.  

- Eltűntél. -mondtam neki, és éreztem, hogy nem tetszik neki az egész elixír ötlet.  

- Nem akarom hallani többé. -mondta durcásan. 

Mély levegőt vettem és nyugodt próbáltam maradni.
- Meg kell értened, miért teszem ezt. 

- Miért? -fakadt ki a vámpír és szemei szinte villámokat szórtak- Nyilvánvalóan nem érdekel, mit gondolok! - Meg leszek, Damon! -kontráztam- Megiszom az elixírt, Bonnie megöli Klaust és ennek az egésznek vége lesz.
- Ha működik. 

- Működni fog! -bizonygattam inkább magamnak, mint neki. 

- Azt hiszed, hogy működni fog. Azt akarod, hogy működjön! Miért csak én hiszem, hogy nem fog? Kell lennie más útnak.. -halkult el Damon.
-Nincsen. -nyögtem halkan. Damon mintha csak belém látna. Abban bízom, hogy működik a szer, de ha nem, hát nem. 

- Meg fogsz halni, Elena! -dühöngött újra a férfi, majd ismét kontráztam

- És aztán visszajövök. 

Damon letette whiskeys poharát és közelebb lépett hozzám.
- Ez nem olyan kockázat, amit vállalni fogok. -magyarázta, miközben belém fúrta igéző kék tekintetét. 

- De én igen. Ez az én életem, Damon! Az én választásom. 

- Nem veszíthetlek el. -búgta, mire szó nélkül rávágtam

- Nem fogsz!
Azzal megfordultam, s az ajtó felé indultam. Ekkor hirtelen Damon előttem termett, s azt suttogta: 

- Van más mód... A vámpír megharapta kezét, és felém nyomta kezét. 

- Mi csi..? -kérdeztem volna, ám kezét szorosan számhoz nyomta, míg nem éreztem meleg vérét számban- Damon, ne! -nyögtem végül, s könnyek szöktek szemembe. 

Hirtelen Stefan jelent meg, Damont a falhoz rántotta és ütni kezdte.
Damon egyszer csak felkapta magamellől a fogast, és a földre nyomta Stefant, majd gyomrába szúrta fát. Gyorsan mellé rohantam, addigra Jenna és Ric felszaladtak. 

- Tűnj innen! -kiáltottam Damonnek sírva. 

- Mi folyik itt? -kérdezte Alarick és körbenézett.
- Csak tűntessétek el innen! -kiálltottam újra, dühösebben, mutatva a ziháló vámpírra, aki rögtön el is viharzott. 

Erősen megragadtam a fadarabot és kirántottam Stefanból, aki felkiáltott fájdalmában. Jenna visszatért egy vértasakkal és odanyújtotta Stefannak.
Miután Stefan megitta, dühösen kifakadtam. 

- Hogy tehette ezt velem? Miért?? 

- Sosem beszéltünk még erről... Hogy ez mit jelent. -mondta halkan Stefan. 

- Nem számít. 

- Persze, hogy számít! -fakadt ki- Szeretném, hogy ha eljönnél velem valahová..
- Stefan.. Nem lehet.. -kezdtem ellenkezni, de elcsitított. 

- Nem.. Nincs messze.. Csak egy napra, oké?- nézett kérlelően, én pedig beleegyezően bólintottam.

**

 Egész délután Stefannal voltam, lesétáltunk a vízeséshez, az erdő mélyére, majd fel a hegytetőre. Gyönyörű látvány tárult elénk, élénk színekkel és az erdő élővilágával.
Elmondtam, mennyire nem akarok vámpír lenni, mennyire élni akarok még. Családot és gyerekeket akarok, hosszú életet. Nem akarom elveszíteni Jeremyt és Jennát, a barátaimat és Stefant. Sőt még Damont sem!
Stefan a házukhoz hajtott, és kiszálltunk a kocsiból. Egy pillanatra megálltam az autó előtt és megköszöntem a mai napot. Ekkor hirtelen egy magas, aranyszőke hajú, jóvágású férfi sétált ki a sötétből felénk. 

- Már kezdtem aggódni. -mosolygott ránk Klaus- Azt hittem, valami hülyeséget csináltál. Készen állsz kedvesem?
-Igen. -bólintottam mély levegőt véve, majd elidultam gyilkosom felé, ám Stefan megragadta a karom. -Nem tenném... Nincs okod neked is meghalni.. -kezdte burkolt fenyegetőzését Klaus. 

- Stefan.. -fordultam felé, s fogtam két kezem közé arcát- Minden rendben
Néztem mélyen szemeibe,majd búcsúzóul megcsókoltam. 

- Csukd be a szemed, kérlek. Stefan lehunyta szemeit, én Klaushoz sétáltam, s eltűntünk.

**

 Klaus Jonas Martin lányára, Greta-ra bízott, aki az erdőn át vezetett, egészen a kőfejtőig. Amikor odaértünk a rituálé helyszínére, megpillantottam Jennát a földön fekve. Odarohantam hozzá, ő pedig felélett, mint új vámpír! 

- Ssh! Ssh! -nyugtattam Jennát, miközben könnycseppek csordultak ki szemeimből.
Szörnyen össze volt zavarodva, nem értette, mi folyik körülötte...