1. fejezet

~ ELENA

Lassan felemeltem Stefan izmos karját gyengéd szorításomból, hogy kibújhassak mellőle. Felkaptam az ingjét az ágy mellől, és halkan lépdeltem le a lépcsőn. A konyhába tartottam, amikor megpillantottam Damont a kanapén egy pohárral a kezében. Az utolsó lépcsőfok nyikorgott egyet, amint ráléptem, Damon pedig hirtelen felém kapta a fejét. Bár valószínű, hogy sokkal hamarabb hallotta lejövetelem.
- Szia -suttogtam- csak egy pohár vízért jöttem.
- Szolgáld ki magad. -mutatott a konyha felé, én pedig tekintetemmel követtem karja irányát.
- Köszi -mondtam bólintva.

Visszafele, mielőtt felmentem volna, észrevettem, hogy egy képre mered. Oda léptem mellé, s leültem.
- Még mindig szereted?- kérdeztem a képre nézve, mely Katherinet ábrázolta.
- Nem számít. -felelte keserűen.
- De igenis számít, Damon! -fakadtam ki, mire ő felhúzott szemöldökkel bámult rám- úgy értem, te is megérdemled a boldogságot.
Egy pillanatig csak figyelt, majd a szavak hirtelen hagyták el ajkait.
- Ne tégy úgy, Elena, mintha érdekelne!
Azzal letette whiskeys poharát, s faképnél hagyott, én is felmentem vissza, majd felöltöztem, és újra leindultam.
Kiléptem a Salvatore panzió ajtaján a napfénybe, pár másodpercig élveztem is azt, majd elindultam a Grillbe, hogy találkozzak barátnőmmel, Bonnieval, aki nem mellesleg boszorkány. Igen, elég hihetetlen, de igaz. Mint, ahogy az is, hogy az ősöm (aki egyben a hasonmásom), Katherine Pierce vámpír, épp mint az igazi anyám, Isobell Flemming, vagy a pasim, Stefan Salvatore. Ja, és ki ne felejtsem a listáról Caroline Forbest, a másik legjobb barátnőm! Ő is egy közülük.
Lassan megközelítettem az étterem ajtaját, majd beléptem rajta.
Rögtön meg is pillantottam a barna hajú és bőrű barátnőmet az egyik asztalnál. Fekete hosszú ujjút és farmernadrágot viselt. Haját leengedte ezúttal is.
- Szia! -öleltem meg- na, mit tudtál meg Klausról?
- Hát..-ráncolta Bonnie a homlokát- nem sokat.
- Ezt hogy érted, Bon? Akkor miért hívtál ide? -értetlenkedtem.
- Valójában utána néztem annak, amit Rose mondott Elijahról és Klausról, de semmit se találtam..
Továbbra is kérdőn néztem rá, várva, mivel rukkol elő végül.
- Aztán a kezembe akadt a Petrova-könyv.
- Azt már tudjuk, hogy Klaus honnan ismeri Katherinet. -jelentettem ki.
- Igen, de azt Katherine elfelejtette megemlíteni, hogy gyengéd szálak fűzték Elijahoz.
Ledöbbentem.
- Azt gondolod, ő tudna segíteni? -kérdeztem reménykedve.
*
- Ha akarná se tenné, Elena. -dünnyögte Stefan.
- De meggyőzhetnénk! -nyaggattam tovább, majd kis idő múlva Stefan is beleegyezett. Így hármasban, Damonnel és Stefannal mentünk le a kriptába, ahova Bonnie zárta be az ősömet.Damon és Stefan elgörgették a hatalmas követ a bejárat elől, ezáltal fény szűrődött be és rögtön megpillantottam Katherine aszalódó testét. Lassan tekintetét felemelte, s köhintett egyet.

- Nocsak,nocsak...-nyöszörögte- kiket hozott az északi szél..
Nem figyelve szavaira, elmagyaráztam, mit akarunk.
- Egyezséget ajánlok, Katherine! Mesélsz nekünk az ősökről egy kis vérért cserébe.- vontam fel a szemöldököm.
- Már mindent elmondtam. -kontrázott.
- Azt elfelejtetted, hogy Elijah a szeretőd volt. -szólt közbe Damon- bár nem is értem min csodálkozunk.
- Damon, kérlek! -szóltam rá.
- Csak megjegyeztem
- Elijah sosem volt a szeretőm, bár kedvelt, az tény. -motyogta a vámpírlány- Elena...mesélhetek, de nélkülük! -mutatott a Salvatorekra.
Nehezen, de beleegyezett a két fivér és elhagyták a kriptát. Mikor végeztem Katherinenel, a fiúk rögtön ki is faggattak. Elmeséltem, hogy bár Katherinet megfogta Klaus, inkább Elijahval jött ki jobban. Elijahból áradt a nyugalom és a megértés. És, hogy szerinte Elijah vagy Klaus nyomoztathatott utánam.
-Tudhattam volna,hogy még nincs vége. -mondtam idegesen,miközben odaléptem Stefanhoz és megöleltem.

~ GILL

Mystic Falls. 1864 óta nem jártam itt, mikor is elmenekültem innen, de most visszatérek. Visszatérek, méghozzá Elijah oldalán, hogy segítsek neki, és egyéb okok miatt. Két embert... Embert? Vámpírt is keresek. Katherine, és aki miatt én is szörnyeteggé váltam. Sokan állították, hogy Katherine meghalt, de egyes pletykák szerint nagyon is él. Meg kell őt találnom, meg kell őt ölnöm, hiszen elárulta a barátainkat, aminek következtében meghaltak mindannyian. Figyelmeztettem, hogy mi fog itt történni anno, azt ígérte, értesíti a többieket, de nem tette meg... 

Elijah ismerte a történetet, így felajánlotta segítségét, főleg mert, mint kiderült, neki is volt múltja Katherine-nel, vagy ahogyan ő ismerte, Katerinával.

- Megjöttünk...- sóhajtottam fel, mikor átléptük a város határt- Mit mondott Rose pontosan?- érdeklődtem, miközben követtem Elijah lépéseit

- Hogy náluk volt egy Petrova hasonmás, de megmentették...- magyarázta Elijah- Rose értesített, hogy Mystic Fallsba hozták, és ő is jött... Ha megvan a hasonmás, ő is megkapja a szabadságát...

- És az a másik?- ráncoltam a homlokom a név után kutatva a fejemben- Öhm... Trevor?!

- Megölték, de ő elárult engem... Így csak hálával tartozok annak, aki végzett vele helyettem- felelte csendesen, majd megállt és egy lágy puszit lehelt a homlokomra- Hamarosan minden rendben lesz...

Elmosolyodtam, majd továbbmentünk egészen a Rose által megadott címre. Kicsit meglepődtem, és görcs lett a gyomromban. Ismertem ezt a helyet, nagyon is: a Salvatore-villa. Sok szép emlék kötött ide, és fájt, hogy az, akivel átéltem őket már nincs velem. Szerettem Elijah-t, de ki tudja, mi lett volna, ha nem kell elmenekülnöm innen. 

Ahogy a villa bejáratához értünk, Elijah hármat kopogott a ajtón, de nem kapott választ, pedig hallottunk bentről kiszűrődő hangokat.
- Ezt az udvariatlanságot...- ingatta a fejét az ősi vámpír nagy adag levegőt kifújva- Te menj hátulról, kedves...- tette rá a kezét a kilincsre

Azt tettem, amit mondott. Hátramentem, és vártam, hogy bemehessek, miközben kíváncsian füleltem, hogy mi történik. Először néma csend volt, majd meghallottam Elijah nyugodt hangját, végül dulakodást. Itt nem várhattam tovább. Betörtem az ablakot, és fél pillanaton belül már a nappali közepén álltam.
- Helló! Remélem, nem maradtam le semmiről!- köszöntem egy gúnyos mosollyal a szám sarkában, miközben végigfuttattam a tekintetem a jelenlévőkön, azonban hirtelen elakadt a lélegzetem is, egy olyan embert pillantottam meg, aki fogalmam sincs, hogy lehet itt- Stefan?!

- Gillian?!- nyelt nagyot ő is, tehát Stefan is felismert, ő volt Damon öccse

- Gillian?!- hallottam meg egy meglepődött halk hangot mögülem, de nem mertem megfordulni, az a hang... Az a mély de kedves hang, amit úgy szerettem, amiről azt hittem, már soha nem fogom hallani

- Damon...- tettem meg a fordulatot, hogy a kék szempárba nézhessek több, mint 100 év után újra