2010. 04. 15. 19:36
Kedves naplóm!
Ma ismét felpezsdült az életem, ha fogalmazhatok így. Kora reggel sikerült összeszólalkoznom Damonnel, ismét. Annyira bosszantó, hogy Katherine ilyen hatással van rá. Persze, érthető, hogy rossz passzban van, miután megtudta, hogy "élete szerelme" sosem szerette. Közel 150 évig hazugságban élt.
Ma kiderült,hogy Elijah, Klaus bátyja kedvelte Katherinet. Ősöm szerint vagy az előbbi, vagy utóbbi kerestetett. Nos, ez is hamar kiderült, ugyanis Elijah és valaki más, egy Gillian nevű vámpír is meglátogatott ma, kora délután.
Damon hirtelen felindulásból megölte az ősit, de úgy érzem nincsen még vége. Először is mert Gillian meg se rendült a hír hallatán. Azt hiszem, a vámpírnőtől nem kell félnem, hisz azt mondta, neki nincs haszna belőlem. De félek, Klaus már tud rólam, és úton van ide.
A nap híre, hogy Stefanék ismerik ezt a Gilliant. Stefan állítása szerint kedves, és idézem: "cseppet sem Katherine". Fogalmam sincs, ezalatt mit értett. Viszont úgy tűnt Damont kedveli, vagy legalábbis egyszer kedvelte ez a nő.
-Elena... Tudnál segíteni? Az úrnak és a hölgynek szüksége lenne ezekre a könyvre egy munkához...
Hát persze.. Kellett álca, hogy Jenna behívja őket.
-Mi? Persze. -mondtam és segítettem nagynénémnek lepakolni a dobozokat.
Az egyik dobozzal a kezemben bementem a szobámba és üzentem Stefannak, hogy amint tudnak jöjjenek át.
Mire leértem a "vendégeink" eltűntek, Jenna pedig vacsorázni hívott. Ezek után nem sok étvágyam volt, így csak túrkáltam az ételben.
Csengettek és tudtam, Stefanék lehetnek azok. Tévedtem, legalábbis részben. Stefan egyedül jött. Beengedtem, majd felmentünk. Jenna szerencsére nem firtatta jövetelének okát. Stefan becsukta maga mögött az ajtót én pedig odarohantam hozzá, s megöleltem.
-Mi történt Elena? -kérdezte homlokát ráncolva.
-Stefan! Elijah él.
Láthatóan Stefant ez nem lepte meg.
-Tudom.- mondta- Damon és én találkoztunk vele és Gillel útközben.
-Ez hogy lehet, Stefan? Hogy lehet életben?
-Nem tudom. -ingatta fejét- talán Bonnie tud majd valamit mondani holnap.
-Igen, talán. -bólintottam.- hol van Damon? -jutott eszembe az idősebbik Salvatore.
-Damon... Ő... Nos, volt egy kis összetűzése Elijahval, így inkább elment levezetni a dühét, gondolom.
-De jól van?
-Igen. -nyugtatott meg Stefan, majd hozzátette- Itt maradjak ma éjjel?
-Nem szükséges. -mosolyogtam- jól vagyok. Tényleg.
Ezután elbúcsúztam Stefantól és elmentem letusolni. Amikor végeztem felvettem egy almazöld topot és egy sötétkék rövidnadrágot pizsamának. Benéztem Jenna szobájába, de ő már aludt. Aztán Jeremyhez is bepillantottam, ő még fent volt, chatelt. Jó éjszakát kívántam neki, majd beléptem a szobám ajtaján. Hirtelen megpillantottam Elijaht, amint az ablakomnál, nekem háttal áll.
-Elijah. Minek köszönhetem látogatásod, immár másodszor?
-Elena Gilbert. Szép szoba. -dicsérte a berendezést.
-Köszönöm. -vártam, hogy válaszoljon kérdésemre.
- Elena, nem szokásom kertelni.
-Jó, mert nekem sem. -biztosítottam az ősi vámpírt.
-Te tényleg nem olyan vagy, mint Katerina. Bár külsőleg teljesen.
-Szóval? Azért jöttél, hogy elvigyél? Vagy...? -kérdeztem kissé türelmetlenül.
-Ami azt illeti, nem! Elena, én egy alkut ajánlok neked!
Figyelmesen vártam az ajánlatát.
-Megadom neked és családodnak, barátaidnak a legnagyobb védelmet, ha segítesz nekem előcsalogatni Klaust.
Teljesen letaglózott,amit a vámpír mondott.
-Minden szerettemet megvéded, feltéve ha hagyom,hogy... Mit is kell pontosan tennem? -értetlenkedtem.
-Semmit! -mondta érzelemmentesen Elijah- Csak éld nyugodtan az életed, és ne keveredj bajba, kérlek!
Mélyet sóhajtottam és bólintottam.
-Ezt vehetem úgy, hogy beleegyeztél az alkuba?
-Ígéred, hogy nem esik baja senkinek sem?
-A szavamat adom, érjen bármennyit is. -fogadott esküt az ősi.
-Legyen! -nyújtottam jobbomat felé, mire ő elkapta és végszóként annyit mondott:
-Az egyezség megköttetett.
Mire észbe kaptam az ős már el is tűnt a szobámból.
22:07
Kedves naplóm!
Tévedtem. A nap híre: Elijah él és megakar védeni!
~ GILL
Már éjfél körül járhatott egy idő, mikor Elijah-val egy városszélén lévő háznál álltunk meg. Nem tudtam, mit keresünk itt, vagy, hogy kinek a háza ez, így kérdőn pislogtam az ősi vámpírra, aki meg is adta a választ a maga nyugodt jellemében.- Isten hozott itthon, kedves.- nyitotta ki előttem az ajtót egy lágy mosollyal az arcán- Ez lesz az otthonunk, amíg itt tartózkodunk...
- Mi?- vontam fel a szemöldököm
- Jól hallottad. Most viszont visszamegyek a Gilbert házba- indult meg újra a sötétség felé ki- Maradj itt, míg vissza nem érek, Gillian... Kérlek.
Csendben bólintottam, majd a szokásos csók után a homlokomra, Elijah kilépett az ajtón, és elnyelte az éjszaka. Így egyedül néztem szét a tágas előtérben, majd beljebb merészkedtem, hogy körbenézzek a hatalmas házban. Az előtérből egy kisebb folyosó vezetett a nappaliba, ahonnan egy széles lépcső vezetett fel az emeletre, míg ezalatt lehetett átmenni az óriási konyhába. Innen szintén vitt fel egy lépcső a felső szintre. Gyorsan fel is lépdeltem, és egy újabb folyosón találtam magam, amelyről több ajtó is nyílt. Mindegyiket megnéztem, hova vezet. Volt két hálószoba, mindegyikhez külön fürdő, három kisebb vendégszoba, amikhez szintén tartozott egy-egy fürdőszoba, majd a folyosó legvégén találtam egy dolgozószobát.
Miután körbeértem a házban, a nappaliban dobtam le magam a kanapéra, és nagyot sóhajtva emeltem a tekintetem a plafon felé. Unatkoztam. Egyedül voltam ebben a hatalmas villában, és nem volt mit csinálnom. Tudtam, hogy Elijah azt mondta, maradjak itt, de el kellett mennem, különben megőrülök unalmamban. Fogtam a telefonomat, majd ki is léptem a házból, és sétálni indultam. Mélyen szívtam be a hűs levegőt, miközben a cipőm egyenletes kopogása hangosan visszhangzott a kihalt utcán. Régen is szerettem esténként sétálni, ugyanúgy, mint reggel napfelkeltekor, még emberként is. Ez a szokás megmaradt, nem változott. Szép lassan a parkba érkeztem, ahol a régen törzshelyemmé vált padon ültem le. Percekig csak élveztem a sötétséget, és a magányt, mikor léptekre kaptam fel a fejem. Igaz, az illető próbált csendes lenni, de nem sikerült neki.
- Oh, persze... El is felejtettem, hogy ő a hős lovagod...- fintorgott kis szarkazmussal a hangjában a Salvatore-vámpír- Mit akar Elenától?!
- Segítséget...- feleltem egyszerűen
- Miféle segítséget?!
- Majd holnap megtudod- sóhajtottam fel, és visszaültem a helyemre
- Mit tudsz Klaus-ról?!- állt meg előttem összefont karokkal a mellkasán, mire érdekes néztem rá
- Sok mindent...- rántottam meg végül a vállam
- Akkor mesélj!- szegezte nekem a tőrt, amit addig maga mellett, leengedve tartott, de én csak szimplán kirúgtam azt a kezéből
Damon csak egy nevet mondott fintorogva.
- Katherine...
- Hol van most?!- emelkedtem fel a padról, de Damon még így is sokkal magasabb volt nálam- Ne nézz így! Tudom, hogy életben van, és, hogy látták itt... Meg akarom találni!
- Minek?!
- Hm... Hogy megöljem...- mosolyodtam el kislányosan- Elárulta a barátainkat, átverte őket... Hol van?!
Damon furcsán méregetett, de végül intett a fejével, hogy kövessem. Fél órán keresztül mentünk az éjszaka leple alatt, mígnem elértünk ahhoz a kriptához, ahol anno a vámpírok meghaltak Mystic Falls-ban...
- Odalent van...- mutatott lefelé, majd nem is haboztam, lelépdeltem a kőlépcsőn
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése