2. fejezet

~ GILL

Mikor Mystic Falls-ba értem elfogott az az érzés, ami a legfelemésztőbb lenni: a hiány. A hiány Damon iránt, hiába volt mellettem Elijah, Damon még mindig a szívemben marad, éppen ezért is sokkolt le, mikor a Salvatore-villában vele találtam szemben magam, hiszen ő ember volt, mikor elhagytam, már nem szabadna élnie. Féltem, hogy ő is és Stefan is vámpír lett. De hogyan? Ki által? Én egy csepp vámpírvért sem itattam meg senkivel ebben a városban. Damon arcát fürkészve, rajta is az értetlenséget láttam. Hát persze... Mikor vele voltam, nem fedtem fel előtte a valós létemet.
- Hmm...- néztem rajta végig- Jó a hajad... Bár, nekem mindig is a göndör fürtöcskéid lesznek a gyengéim- vontam fel a szemöldököm vigyorogva, de ő nem vette a poént- Meséljétek már el... Hogy lettetek vámpírok?! Mert, ha jól tippelek, nem zombiként mászkáltok itt...- dobtam le magam a kanapéra egy barna hajú lány mellé, akiben a hasonmást véltem felfedezni- Azt a beborult... Tehát igaz...- ingattam a fejem elképedve- Kiköpött Katherine... Remélem te nem vagy olyan álnok ribanc- mosolyogtam rá
- Gillian!- dörrent fel Damon, de én meg sem rezdültem, csak lassan ráemeltem a kérdő tekintetem- Ez... Mégis..
- Damon...- sóhajtottam fel- Nem egyértelmű? Hazudtam neked! Mikor megismertelek már vagy 200 éves voltam...- forgattam a szemeim, majd körülpillantottam- Hol van Elijah?!
- Kétlem, hogy látni fogod még a kis barátodat az életben valaha...- vigyorodott el gonoszul az idősebbik Salvatore- Vehetsz tőle egy végső búcsút azért... Lent fekszik a pincében tőrrel a szívében...

Összeszűkült szemeimet meresztettem rá, majd engedtem az arcvonásaimon, és elmosolyodtam, hiszen úgy tűnik Damonék nem tudják, hogy egy ősi vámpírt egy közönséges tőrrel nem lehet megölni. Vállat vonva sétáltam az italos pulthoz, töltöttem magamnak egy pohár whiskey-t és visszaültem a hasonmás mellé, majd őt méregettem. A hasonlóság tényleg döbbenetes volt, de nekem nem ő kellett, csakis azért kell most rajta tartanom a szemem, mert rá Elijahnak van szüksége, és amíg ő nem éled fel, nem hagyhatom meglépni, nem mintha olyan könnyen el tudna ezek után bújni előle.
- Honnan ismered Elijah-t?- tette fel a kérdést Stefan
- Megmentett, miután el kellett menekülnöm innen...- feleltem neki
- Szóval ezért léptél le...- fintorodott el Damon- A seggedet mentetted... Nehogy téged is elkapjanak...
- Okos fiúú!
- Mit akartok tőlem?- kérdezett rá félszegen Elena
- Én...?- nevettem fel- Én az ég adta világon semmit... Nekem hasznom belőled nem származik...
- Akkor...?
- Akkor...- álltam fel- Akkor én most megyek...- dobtam egy mosolyt feléjük- Még látjuk egymást!
Meg sem vártam, hogy mondjanak valamit, eltűntem egy másodperc alatt, és mivel nem tudtam, hova mehetnék, a parkban álltam meg, és az egyik padra ültem le. Órákon át lehettem ott egyedül a gondolataimmal, amik mindenfelé jártak. Főleg Damon körül. Vámpír lett... Nem ezt a sorsot érdemelte, nagyon nem. De ki változtatta át? Pearl, vagy a lánya, Anna? Esetleg más? Katherine?! Még ez utóbbit tudom a legjobban elképzelni... És, ha ez igaz, még inkább édesebb lesz a bosszú, csak akadna a kezeim közé.
- Gillian...- hallottam meg a kellemes, lágy férfihangot
- Elijah..- fordultam a hang irányába, majd megöleltem a férfit
- Mehetünk, kedves?- tartotta a karját, amibe mosolyogva karoltam bele- Rengeteg még a tennivalónk...
Elindultunk, és közben beavatott a tervébe, miszerint ma meglátogatjuk a Gilbert-házat, mégpedig történészekként azzal a mesével, hogy Mystic Falls-ról szeretnénk írni. Gilbertéknek rengetek írása van a városról, így kérhetünk tőlük segítséget. Tökéletes álca...
Hat óra körül kopogtattunk a Gilbert-ház ajtaján, és pár percen belül egy szőke nő nyitotta ki nekünk azt, aki mosolyogva fogadott minket.
- Áh, maguk biztosan Gillian és Elijah! Mrs. Lockwood mondta, hogy keresni fognak... Jenna Sommers- mutatkozott be a jobbját nyújtva felénk, amit mindketten viszonoztunk- Jöjjenek be. Még nincs meg minden doboz, de csak pár perc...
- Csak nyugodtan...- bólintott mosolyogva Elijah, miközben végigsétáltunk a kis folyosón a lépcső alatti szekrényig, ahonnan Jenna pakolászott ki
Pár perce lehettünk így lent, mikor hallottuk, hogy jönnek le a lépcsőn, és néhány pillanaton belül Elena állt velünk szemben, akiben láthatóan a vér is megfagyott valószínűleg Elijah láttán, és nagyot nyelve szólalt csak meg, de Jenna megelőzte.
- Elena... Tudnál segíteni? Az úrnak és a hölgynek szüksége lenne ezekre a könyvekre egy munkához...
- Mi? Persze...- lépett oda Elena bátortalanul Jennához, de a szemét gy percig sem vette le rólunk, majd miután segített kipakolni, felrohant a szobájába, és hallottuk, ahogyan a Salvatore-okat hívja

Jennával megbeszéltük, hogy másnap elküldünk valakit a dolgokért, nem mintha komolyan is gondoltuk volna, majd köszönés után elhagytuk a házat, de kint az utcán Damon-nel és Stefan-nal találtuk szembe magunkat.
- De hát megöltelek!- sipárgott Elijahnak- Meghaltál!
- Igen, már vagy ezer éve- húzta mosolyra a száját az ősi vámpír, majd egy lépést előre tett Damon irányába- De ha még egyszer megpróbálsz ártani nekem...- duruzsolta lágy hangon- Az volt az utolsó tetted ezen a világon... Világos?
- Mint a nap...- morogta az idősebbik Salvatore, majd Elijah kézen fogott és eltűntünk a sötétségben

~ ELENA

Miután megígértem Stefanéknak, hogy nem kutatok az ősök után, hazamentem. Amint beléptem, megpillantottam Jennát a konyhában, éppen kávét főzött, míg Jeremy a tv-t bámulta.
-Szia- mosolygott rám nagynéném.
-Sziasztok -köszöntöttem én is őket, s hallottam,ahogy Jer dobott egy 'csá' félét felém.
Tegnap nem szóltam Jennának, hogy nem jövök haza. De mit mondhattam volna neki? 'hé, Jenna! Épp csak pár napja, hogy megmenekültem két vámpír karmai közül,de azért ne aggódj, ma itt alszom Stefannál, aki amúgy szintén vámpír.' Hmm..jól is hangzik.
-Nos.. Szeretnél valamit mondani? -nézett rám Jenna.
-Tudom,hogy nem szóltam tegnap, de Stefannál aludtam.
-Igen, gondoltam. Elena, ez kínos de megkérnélek, hogy ha nem alszol itthon,szólj!
-Oké, ez tényleg kínos- értettem egyet- és ígérem, szólok, Jenna!
-Kösz. -mondta- na, elég komoly szülősen hangzott?
-Igen,persze. -biztattam.
-Klassz és köszi,hogy megkönnyíted a dolgom.
-Szívesen. -erre mindketten elmosolyodtunk.
Pár perc múlva csengettek. Ric volt az, Jennának jött segíteni valami dobozokat előkeresni. Nem akartam zavarni, így felmentem a szobámba. Örülök, hogy Jenna jól érzi magát Alarickal.
-Beszélhetnénk? -nézett be Jer az ajtómon.
-Persze.- feleltem.
Sejtettem, hogy nem akar Jenna előtt beszélni ezért várt, míg kettesben lehetünk.
-Minden rendben? -kérdeztem Jeremyt,aki épp becsukta az ajtómat.
-Igen, csak Caroline hagyott egy fura üzenetet.
Felvontam a szemöldököm.
-Mit mondott?
-Csak annyit, hogy Tylerről akar beszélni veled.
-Köszi. -kaptam a bőrdzsekimért, már nyitottam az ajtómat, amikor Jer megállított.
-Elena! Minden rendben Tylerrel?
Mély levegőt vettem, majd azt mondtam:
-Remélem.
*
A Forbes-házhoz igyekeztem, közben folyton hívogattam barátnőmet, de egyszer sem vette fel. Amikor odaértem, nyitott ajtó fogadott.
-Hahóó- léptem be, de nem kaptam választ - Caroline!
Ahogy beljebb mentem, megláttam őt a földön kuporogva.

-Care! -rohantam hozzá- jól vagy? Mi.. Mi történt?
-Elena! -borult a nyakamba Caroline- Tyler...
-Mi van Tylerrel?
-Szerintem elmegy Jules-szal...
Ez kellett még, hogyne! Nem elég, hogy állandóan azon aggódunk, hogy bármelyik percben betoppanhat valamelyik ősi vámpír, vagy egy csicskásuk, még Tyler is bajt hozhat ránk! Szorosan megöleltem a szőke vámpírt, majd miután megnyugodott, elköszöntem, és elindultam a Salvatore házba.
Kis idő múlva oda is értem. Beléptem és megpillantottam, ahogy Damon és Stefan egy régi rugby labdát dobálgatnak a kandalló előtt.
-Itt hagytad a fogkeféd? -viccelődött Damon, mikor meglátott.
-Nem. -vetettem rá dühös pillantást- Caroline teljesen ki van akadva. -mondtam, miközben figyeltem dobásaikat.
-Ott hagyta a kiskutyája? -poénkodott továbbra is a kék szemű vámpír.
-Damon! Ez nem vicces! Jules veszélyes lehet.
-Nem hiszem.. Meg kapta Lockwoodot és eltűnik. Ennyi.
-Elenának igaza van. -szólt közbe Stefan - vigyáznunk kell velük! Mind láttuk, milyen egy dühös vérfarkas...
Damonre néztem, akinek láthatóan eszébe jutott Rose. Néma csönd keletkezett, melyet egy férfi nyugodt, bársonyos hangja zavart meg.
-Éppen olyan vagy, mint ő!
Mindannyian az ajtó felé kaptuk a fejünket, ahol egy fess, öltönyös férfi állt és úgy nézett rám, mintha szellemet látna.

-Elijah vagyok. -mutatkozott be- ti pedig bizonyára a Salvatore testvérek. -nézett előbb Stefanra, majd Damonre.
-Egy-null. -mondta Damon, miközben letörte az egyik szék lábát.
-Én azt nem tenném! -figyelmeztette Elijah a forrófejű vámpírt.
-Még jó, hogy nem vagyunk egyformák. -nyögte Damon, s megtámadta az őst.
Olyan gyorsan történt minden, hogy alig tudtam követni. Mire feleszméltem, egy szőke vámpír tört be a hatalmas ablakon, erre összerezzenve húztam magam össze a kanapén.
-Helló! Remélem nem maradtam le semmiről! -vetett egy gúnyos mosolyt és végig pillantott rajtunk, ám tekintete megpihent Stefanon.
-Gillian?! -nyelt nagyot Stefan, majd ismét mondta valaki a nő nevét. Damon volt az. Nyilvánvalóan ismerték a szőkét, de nem értettem, honnan.
-Damon... -fordult meg és az ajtóban álldigálló férfira pillantott, aki akkor lépett be egy tőrrel a kezében.