Prológus

~ 1864. ELEJE

Már sötétség borult Mystic Falls városára, este nyolc óra felé járhatott az idő. Az utcákon csak néhány ember lézengett, házát mindenki gondosan bezárta, elsötétítették ablakaikat, amelyre a családfők utasították családjaikat tekintve arra, milyen időket éltek akkoriban a kisvárosban. Az a néhány lakos, akik még kint voltak, ők is hazafelé igyekeztek, kivéve egy fiatal párt. A férfi hagyta, hogy szerelme belé karoljon, és így sétálgattak a helyi park puha gyepén.
- Damon...- állt meg hirtelen a lány, és szembe fordult a férfival- Bizonyára érdekel, miért szerettem volna olyan sürgősen találkozni veled...- a Damonnak nevezett csendben bólintott- El kell mennem... Sürgősen...
- Micsoda?- kerekedtek ki Damon szemei hitetlenkedve- De Gillian... Gill... Szerelmem!
- Sajnálom, Damon...- simított végig Gill lágyan párja puha arcán- Hív a kötelesség New York-ba! Ha Isten is úgy akarja...- emelte tekintetét a sötét mennybolt felé-...akkor újra találkozni fogunk valamikor életünk során.
A férfi bánatosan pislogott Gillianra a hatalmas, igézően kék szemeivel, és gyengéden magához húzta a lányt, hogy aztán szorosan karjai közé zárhassa. Nem akarta őt elveszíteni, hiszen úgy érezte megtalálta azt a lányt, akit keresett, akire egész élete során vágyott, a nagy Ő-t, de most, ezek a szavak szíven ütötték, és félt, hogy többet nem láthatja szerelmét, nagyon félt. Gillian kibújt Damon öleléséből, és felnézett a magas férfira. Hosszan tartották a szemkontaktust, szavak nélkül is értették már egymást, pedig alig három hónapja ismerték csak egymást meg, mikor a lány a városba érkezett pár barátjával. Damon azonnal felfigyelt a szőke szépségre, és minden követ megmozgatott, hogy megismerhesse őt. Először csak mindig felbukkant reggelente parkban, ahol a lány sétálgatni szokott, és nézte, figyelte minden mozdulatát, majd szép lassan meg is szólította, és végül minden napfelkeltekor együtt mentek erre a helyre. Beszélgettek naphosszakat, megismerték egymást, és szerelmesek lettek, de mire beteljesedhetett volna szerelmük, a lány bejelenti, hogy el kell mennie. Egyikük sem akarta elfogadni, de tudták, hogy ennek így kell lennie. Gillian legalábbis tudta. Menekülnie kellett, hiszen olyan titkot őrzött, ami, ha kiderül, örökre elveszítheti Damont...
Nehezen búcsúztak el egymástól, de végül elengedték egymást, és a szőkeség másnap már el is hagyta a várost... Két évig élt egyedül, a zűrös életét, amit levetkőzött magáról a Damon-nal való találkozáskor, újra el kezdte élni, újra kutatásba kezdett egy bizonyos személy után. Nap napot követett, mikor egy nagyobb botrány után bele nem botlott a nyugodt természetű Elijah Mikaelson-ba.
- Ez nem méltó egy vámpírhoz, kisasszony...- nézett körbe a kis falusi kocsmában a férfi, ahová egy ital erejéig akart betérni, majd karon ragadta a menekülni próbáló Gill-t
- Engedjen el!- rántotta ki a karját Elijah markából- Ki maga?!
- Nagy valószínűséggel a megmentője...- pillantott komolyan a szőke lányra
Gillian kétkedve méregette a "megmentőjét", aki tényleg nyugodtságot sugárzott. Tudta, hogy megbízhat benne, hogy nem kell tőle félnie...

~ NAPJAINKBAN 

A napsugarak bearanyozták a vámpírlány így is gyönyörűen szőke haját, miközben kilépett a new york-i bár ajtaján, és elvegyült a városi tömkelegben. Egyenletesen lépdelt a széles sugárúton, mígnem elért az úgymond otthonáig, ami egy kis lakás volt igazából, ahol néha meghúzta magát szerelmével.
- Megjöttem!- lépett be a barna nyílászárón- Elijah!
- Áh, Gillian!- fordult felé a férfi, aki addig az ablakból kémlelte a new yorki embereket az utcán- Jó, hogy jössz, híreim vannak!
- Mégpedig?- kérdezte a lány kíváncsian, ahogy oldalra döntötte a fejét, mint mindig, mikor kíváncsiskodik
- Van egy új hasonmás...- felelte Elijah komolyan- Mystic Falls-ba megyünk!