4. fejezet

~ GILL

Katherine Pierce... 1862-ben ismertem meg, és együtt jöttünk egy évvel később Mystic Falls-ba is. Elég jóban voltunk, mondhatjuk így is, együtt kezdtünk el a Salvatore-fiúk felé is kacsintgatni. Igaz, míg ő Stefan-nal csak a játszadozást tervezte, én Damon-nel komolyabban gondolkodtam. Már amennyire vámpírként megtehettem, hiszen nem szerettem az ember-vámpír kapcsolatot, de ez más volt. Damon más volt.
Ahogy leértem a kriptához, egy hatalmas követ mozdítottam el a bejárat elől, majd a Damontől kapott lámpával világítottam be a szűk barlangba
- Hát már pihenni sem hagyják az embert...- hallottam meg egy rekedtes hangot, majd megláttam a hangforrás gazdáját is
- Helló Kath...- dőltem neki a sziklafalnak gúnyosan elvigyorodva- Rég találkoztunk...
- Gillian?- csillant fel a szeme, mintha csak azért jöttem volna, hogy kiszabadítsam innen- Drága barátnőm!
- "Szólok mindenkinek, mire készülnek a lakók, drága barátnőm, ne aggódj!"- idéztem a több, mint 100 éves ígéretet- Nem tudom mi lenne jobb... Helyben kitépni a szíved, vagy végignézni, ahogy kiszáradsz... Esetleg átadni Klaus-nak?- pillantottam rá felvont szemöldökkel

- Áh, szóval mindent tudsz...- fintorodott el kis megvetéssel a hangjában, majd elővett egy kis tárgyat maga mellől- De ugye tudod, hogy Klaus-nak erre is szüksége van?- húzta egy gunyoros vigyorra a száját, ahogy felmutatta a holdkövet
A szemeim kikerekedtek. Mióta keressük már ezt, és itt van. Katherine-nél. Nagyot nyeltem, majd megszólaltam.
- Hm... Szép kavics... Még visszajövök... Ha lehet, ne menj sehova... Vagyis várj! Nem is tudsz!- hagytam ott nevetve Katherine-t, majd felmentem vissza Damon-hoz
A Salvatore-vámpír csak kérdőn pislogott rám, de mindannyiszor leintettem, amikor megszólalt volna. Minél előbb vissza akartam érni a házba. Egyrészt, mert tudtam, hogy Elijah már nagy valószínűséggel végzett Elenánál, másrészt, mert a holdkövet miharabb meg kell szereznünk. Miután Damont sikerült leráznom, már nem is kellett sok, hogy az újdonsült, átmeneti otthonomban érjek. A ház elé érve hallottam, hogy Elijah bent mászkál... Nagyot sóhajtva nyomtam le a kilincset, majd léptem be, mire az ősi vámpír azonnal odafordult.
- Gillian...- szólalt meg teljes nyugodtságban- Megkértelek, hogy ne hagyd el a házat...
- Tudom, hol a holdkő!- előztem meg, mielőtt kiokíthatott volna, és a kijelentésemre felkapta a fejét, majd várta, hogy folytassam- Katherine-nél!
- Katerina?- ráncolta a homlokát
- Lent van a kriptában, valami varázslattól nem tud kijönni...- vontam vállat- De nála van a holdkő!
- Ez esetben megvan a reggeli programunk- bólintott Elijah, majd közelebb lépett, és két kézre fogta az arcom lágyan- De legközelebb ne kezdj magánakciókba, főleg mikor megkérlek, hogy maradj itt. Rendben?
- Rendben- sóhajtottam fel- Ne haragudj.
- Nem haragszom, kedvesem...- ingatta a fejét, miközben egy gyengéd, rövid csókot adott az ajkaimra- Csak nem szeretném, ha valami galibába keverednél...
Halványan elmosolyodtam. Persze, csak a javamat akarja, és próbál megóvni. Ez volt az egyik dolog, amit annyira szerettem benne. Egész életemben talán ő az első, aki így odafigyel rám, aki vigyáz rám, akinek fontos vagyok. Korábban szörnyű forró fejű voltam, de ő megváltoztatott, és a jó irányba. Nincs az a dolog, amivel ezeket meghálálhatnám neki.
- Most menj, pihenj le- pillantott az emelet felé- Reggel pedig meglátogatjuk Katerinát.
Némán bólintottam, és felmentem az egyik hálószobába. Ledőltem az ágyra, és bámultam a sötét plafont. Kicsit talán el is bólintottam, hiszen nem sokkal később arra keltem, hogy nyílik az ajtó, és Elijah lép be rajta. Nyugodtan leült a szemközti fotelbe, és gondolkozott. Mostanában gyakran, nagyon is sokszor elkalandozik. Meg akarja találni a megoldást, ami mindenkinek jó, amiből senkinek nem származik kára. De eddig kevés sikerrel járt...
Reggel, ahogy megbeszéltük első utunk a kriptához vezetett. Én mentem elől, és mutattam az irányt Elijah-nak, majd mikor odaértünk, én lépdeltem le először Katherine-hez.
- Lám, lám, lám...- jött kijjebb egészen a láthatatlan falig- Szóval visszajöttél... Csak nem ezért?- mutatta fel a holdkövet
- De még mennyire, hogy azért Katerina...- jelent meg mögöttem az ősi
- Elijah...- hátrál egy lépést Katherine
- Ha megkérhetnélek, add ide azt a követ- nyújtotta a kezét Elijah türelmesen, de a vámpírlány csak hátrább lépet még egyet
- Azt hiszed, csak úgy odaadom?- kérdezte felvont szemöldökkel- Alkut akarok! A kő a szabadságomért! Engedjetek ki ebből a koszfészekből!
Elijah láthatóan elgondolkozott ezen a dolgon, és kíváncsi voltam, hogy dönt.
- Legyen!- egyezett bele végül- Kérem a követ, és egy órán belül szabadon távozhatsz...
Katherine először kétkedve nézett az ősi vámpírra, de végül kidobta a holdkövet. Elijah mindig tartja magát az adott szavához, és ezt mindenki tudta. Miután Elijah megkapta a követ, a maga nyugodtságéban felment, majd követtem, de rám bízta, hogy várjam meg, míg a boszorkánya ideér, és levegye a varázslatot a kripta bejáratáról, viszont figyelmeztetett, hogy ne kerüljek bajba. A probléma az volt, hogy én, Elijah bármit is mond, ebben az ügyben most a saját fejem után megyek. Gyűlölöm Katherine-t, nem hagyom, hogy csak úgy elsétáljon...
A boszorkányra nem kellett sokat várnom, majd arra sem, hogy a varázslatot semlegesítse, és pár perc múlva Katherine már ott is állt velem szemben. Flegmán sétált el mellettem, mire én a hajánál fogva húztam vissza. Neki sem kellett több, ütött, ahol elért, de nem hagytam magam. Tudtam, hogy idősebb, de nem érdekelt, egy ideig még fölényben is voltam, de aztán egy fához lettem szorítva, és egy karóval néztem farkasszemet.
- Gyerünk, Katherine... Tedd csak meg! Minden "barátodat" a halálba küldtél... Én se maradjak ki!
Elvigyorodott, és már lendítette a karót, mikor egy kéz ragadta meg. Elijah volt az. Kicsavarta a fadarabot Katherine kezéből, és méterekre dobta azt.
- Ne akard, hogy visszazárassalak abba a lyukba...- sziszegte neki az ősi, majd elengedte- Menj!
Katherine-nek több sem kellett, el is tűnt Elijah szeme elől, aki viszont rám emelte a tekintetét
- Az a ribanc...- morogtam, de tudtam, hogy nagy leszidást fogok kapni
- Gillian...
- Tudom, tudom... Megkértél, de én nem tartottam be, amit mondtam. Máskor ne forduljon elő, mert nem akarod, hogy bajba keveredjek...- daráltam el a szövegét gyorsan- Sajnálom, de...
- Idősebb nálad, és erősebb- karolta át a derekam, és úgy indultunk el- Nem eshetsz csak úgy neki...
- Mindegy...- sóhajtottam fel- Mindegy...

~ ELENA

A napsugarak korán cirógatták bőrömet, ami jól esett. Nem tudtam kialudni magam, féléjszaka fent voltam, és próbáltam rájönni, hogy lehetséges, hogy Elijah él. Lassan kibújtam az ágyból és a fürdőbe mentem. Megmostam az arcom és a fogamat, majd felhúztam egy fekete melegítő szettet egy kék toppal. Lementem, de már Jenna elment, Jeremy pedig még aludt. Elmentem futni, majd egy ötlettől vezérelve Bonniehoz vettem az irányt. Barátnőmmel próbáltunk rájönni, hogyan lehet életben Elijah, de semmire sem jutottunk.Átnyálaztuk a lehető legtöbb könyvét, amely a vámpírokról szól, de semmi. Kétszer is átnéztük újra a Petrova-könyvet, mely az ősöm, Katherine történetét írja le és a családfánkat. Abban sem találtunk választ. Ezután kissé csalódottan mentem haza, ahol Stefan és Damon várt rám. Letusoltam, átöltöztem, majd lementem a nappaliban várakozó testvérpárhoz.

-Nos.. -kezdtem- Mi az a fontos dolog, amiről beszélni akartok velem?- vetettem kérdő pillantást rájuk karbafont kezekkel.
-Szóval.. Damon tudja, hogy ki segíthetne megtudni többet Klausról. -magyarázta Stefan.
-Ki az? -néztem Damonre.
-Gill. -felelte egyszerűen.
Mi? Most viccel?
-Damon, ez komoly?! Kérjek segítséget az elrablóimtól?! -ráztam a fejem értetlenül.
-Valamit csak tud mondani, Elena. -kontrázott az idősebbik fivér- És ha nem is, semmit sem veszíthetünk!

Már készültem volna ellenkezni, amikor megcsörrent a telefonom, Caroline-tól kaptam egy üzenetet.
"Ha élve látni akarod a kis szöszit, hozd el a holdkövet a temetőhöz most!"
Amint elolvastam, éreztem, hogy összeszorul a torkom, nem kapok levegőt, könnyek szöknek a szemeimbe. Olyan hirtelen tört rám a sírás, mint még soha. Stefan odarohant hozzám, Damon kikapta a kezemből a telefont el és hangosan felolvasta az sms-t. Pár perc múlva megnyugtattak, hogy majd ők visszahozzák Care-t a farkasoktól, én csak maradjak itthon.

Természetesen amint elhagyták a házat, én a kriptához indultam a holdkőért. Meglepetésemre a kripta ajtaját elzáró kő el volt görgetve, Katherine pedig sehol sem volt. Nem értettem, hova lett és főképp, hogy hogyan jutott ki. A könnyek ismét rám törtek és nem tudtam, mit tegyek. Katherine eltűnt és nála a holdkő!
Ekkor jutott eszembe Elijah és az alkunk. Haza fele robogtam, miközben üzentem az ősinek, hogy találkozzunk. Mire hazaértem Elijah Gill kíséretében a nappaliban várt rám.
-Szép estét, Elena! -üdvözölt a férfi lágy hangon, míg Gill csak mosolygott- Miben lehetünk szolgálatodra?
-Caroline..-kezdtem könnyeimet visszafojtva- Carolinet elrabolták a vérfarkasok. Ő.. Ő a barátom, Elijah! -szögeztem le- Segíts neki!
-Elena, ez... -szólt volna Gill, de elcsitítottam.
-Ne! Csak ne mondd, hogy nem segítetek! Megígérted, Elijah!
-Miért rabolták el a barátod? -kérdezte a szőke nő.
-A rohadt holdkő miatt! A holdkövet akarják, de az Katherine-nél van, ő pedig eltűnt... -szipogtam- És nem tudtam, ki segíthetne. Damon és Stefan elment, hogy visszahozzák Carolinet, de..
-De te aggódsz értük. -fejezte be mondanivalómat az ősi- Elena, a holdkő nálunk van.

Ledöbbentem. De hogy lehet? És Katherine? Halott? Bizonyára.
-Kérlek, add nekem! -bukott ki belőlem- Kérlek, Elijah! Bármit megteszek!
-Ez nem így működik, kedves.-mondta nyugodtan.
-Feladom magam Klausnak! -nyögtem végül.
-Nem szükséges. -mondta továbbra is nyugodtan, majd Gill-re nézett- Kedvesem, kérlek intézkedj!

A nő nem szólt, némán bólintott, és kiment a konyhába.

-A barátaid biztonságban hazatérnek! -nyugtatott Elijah.
Nem tudom, miért, de hittem neki.
-Köszönöm.- motyogtam hálás pillantást vetve. -Mit kérsz cserébe?
A férfi mély levegőt vett.
-Elena, csak annyit, maradj életben és ne hősködj! Amikor Klaus eljön, mert elfog, tedd, amit mondok és senkinek sem esik baja.
Bólintottam, majd Gill visszatért közénk.
-Elintézve. -mondta a szőkeség mosolyogva.

Megkönnyebbülve ültem le szembe Elijahval.
-Mondd csak... Miért kellek Klausnak? Miért akarja megtörni a Nap és Hold átkát?
Az ősi elmosolyodott, majd beszélni kezdett.
-Nicklaus évszázadok óta keresi a hasonmást, és, hogy arra sarkallja a vámpírokat és a vérfarkasokat is, hogy keressék, kitalált egy átkot.
-A Nap és Hold átkát. -szólt közbe Gill.
-Úgy érted, az átok nem azték? -értetlenkedtem.
-Nem hogy nem azték, de nem is valós. -mondta Gill, míg Elijah bólintott

-De akkor miért kellek, ha nem az átok megtöréséhez? -kérdeztem kíváncsian. Elijah felállt és mesélni kezdett.
-Több, mint 1000 esztendővel ezelőtt a családom az új világba kényszerült menekülni a pestisjárvány végett. Apámék évekig békében éltek egy vérfarkas falu mellett. Teliholdkor, amikor a farkasok átváltoztak, mind bezárkóztunk. Ám egy éjjel -nyelt nagyot- Nicklaus és az öcsénk, Henrik kiszöktek meglesni a farkasokat. Sajnos, Henriket megölte egy farkas, apánk ekkor meggyűlölte Nicklaust, és anyámmal úgy döntöttek, Ayanaval, az ősboszorkánnyal halhatatlanná változtat bennünket varázslattal. Amikor átváltoztunk, nem tudtuk kontrollálni magunkat. Gyilkosok voltunk. Klaus első áldozata után kiderült anyám titka.
-Milyen titka? -kérdeztem félszegen.
-Anyánk félrelépett évekkel azelőtt és Klaus egy vérfarkastól fogant. Így amikor először ontott vért.. Nos, aktiválódott a farkas-énje. Anyám ezt varázslattal elnyomta.
-Mi.. -köszörültem meg torkom- Mi van, ha megtöri az átkot?
- Hibrid lesz! Félig vámpír, félig vérfarkas. -vágta rá Gill.
-Ez lehetséges? -makogtam.
Elijah bólintott. A hír teljesen letaglózott. Egy 1000 éves vámpír, aki halhatatlan és hibrid akar lenni. Hmm, ez hiányzott, hát persze!

-És.. Ti hogyan találkoztatok? -néztem Gillre. -Te hogyan lettél..
-Vámpír?! Mondd csak ki nyugodtan. -mosolygott- Már megbirkóztam vele, bár ez nem volt mindig így...

~ GILL

Este felé Elijah egy üzenetet kapott Elena-tól, hogy azonnal menjen át a Gilbert-házba, mert beszélnie kell vele. Fél órán belül meg is érkeztünk, még előbb is, mint Elena, aki szinte azonnal magyarázni kezdte az üzenetének okát. A barátnőjét, Caroline-t elrabolta pár vérfarkas, és a holdkövet akarják cserébe, ráadásul Damon és Stefan elindultak, hogy megpróbálják őket megmenteni. A lány az Elijah-val kötött alkura hivatkozva kérte a segítséget, amit az ősi természetesen be is tartott, így újra hívtam a boszorkányát, és a Salvatore-ok után küldtem őt, majd mikor visszamentem Elenához és Elijah-hoz, a lány magyarázatot követelt, mire mi elmeséltük neki, hogy a Nap és a Hold átka nem létezik, puszta Klaus-féle kitaláció, majd Elijah azt is elmondta, miért terjesztette el ezt a pletykát a testvére. De aztán Elena hozzám fordult.

-És.. Ti hogyan találkoztatok?- kérdezte félszegen-Te hogyan lettél..
-Vámpír?! Mondd csak ki nyugodtan...- mosolyodtam el- Már megbirkóztam vele, bár ez nem volt mindig így... Az 1600-as évek elején történt. Szerelmes voltam, és kiderült, hogy az illető egy vámpír, az apám úgymond, hogy röviden és tömören fogalmazzak halálra erőszakolt...- sóhajtottam fel, majd Elena láthatóan beleborzongott- Nyugi, nem éreztem már szinte semmit... Előtte 25 évig napi rendszerességgel rajtam élte ki a szexuális igényeit... A lényeg, hogy miután meghaltam, akkor derült ki, hogy az akkori állítólagos szerelmem végig vámpírvérrel itatott a tudtomon kívül...- fintorodtam el

- Sajnálom...- súgta Elena, Elijah pedig mögöttem állt, a kezét a vállamon pihentetve

- Én is... De ez van, nem igaz? Nem tudok rajta változtatni...- ingattam meg a fejem kis keserűséggel a hangomban- Mindenesetre azóta is keresem őt, James-t, ahogy bemutatkozott... De Elijah segítségével rá kellett jönnöm, hogy olyan vámpír nem létezik, hogy James Ackleberry, szóval... Még fogalmam sincs, hogy fogom megtalálni...

- És ti...- mutatott rám és Elijah-ra- Hogyan találkoztatok?

- Nos... Miután átváltoztam, elég zűrös voltam... Kerestem ezt a "James"-t, és közben találkoztam Katherine-nel, az ősöddel...- néztem Elenára- És ide jöttünk 1863-ban...

- Innen ismered Stefant, és Damon-t...- tette össze a fejében a képet, mire én bólintottam

- Igen... Még emberként ismertem őket, és nem tudtam, hogy ők is vámpírok lettek...- ingattam a fejem- Bár egy barátom az 1910-es években említett egy Stefant, de nem tudtam, hogy Stefan Salvatore... Mindenesetre Damon és én... Nos... Kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, annak ellenére, hogy elítéltem a vámpír-ember kapcsolatot az én múltam miatt...

- Mégsem változtattad át...- jegyezte meg Elena

- Soha nem akartam...- szögeztem le neki- Talán ezért is jobb, hogy elmentem... Ugye akkoriban elkezdték itt üldözni a mifajtánkat, és ez a fülembe jutott... Figyelmeztettem Katherine-t, és megkértem, értesítse a többieket is...

- Pearl-ék...- suttogta a Gilbert-lány

- Pontosan... Jobb lett volna, ha nem bízok meg Katherineben- nevettem fel kis elkeseredettséggel a hangomban- Lényeg, hogy miután eljöttem innen, megint előjött a zűrös oldalam, mígnem találkoztam Elijah-val...- pillantottam fel az ősire- Megtanított uralkodni magamon, és azóta is mellettem van... Amiért nem tudok elég hálás lenni neki, így segítek neki, de ez sosem lesz elég a szememben...

- Értem...- pislogott Elena, majd kis csend telepedett a szobára, ímit pár perc múlva az ajtó nyitódása szakított meg